A devecseri útkeresés
(Írta és kódolta: Budai László)
Gárdonyi Géza (ekkor még Ziegler [fényképe]) 1882 őszén érkezett Devecserbe, miután az egri tanítóképzőt követően először Karádon tanított.
A devecseri római katolikus iskolaszék a várpalotai származású Supka Márton plébános vezetésével segédtanítónak választotta meg, évente 300 forintos javadalmazással és lakással. Az iskola akkoriban négyszobás épület volt, négy tanteremmel, vaskályhákkal fűtött termekkel és deszkapadlóval. Kezdetben feszültség volt közte és a főtanító, Tima Lajos között, de idővel meleg, baráti viszony alakult ki köztük.
Megélhetési nehézségekkel, magánnyal és lelki kilátástalansággal küzdött, amit naplójában is dokumentált. Mégis hamar szerették a tanítványai, és a helyi közösség – plébánosokkal, káplánokkal és tanítótársakkal – is kedvezően fogadta. Aktív tagja lett a devecseri tanítókörnek, és egy helyi pályázaton első díjat szerzett, amivel szakmai elismerést vívott ki. Zenei tehetsége is megmutatkozott: Tima Lajos és Orbán Mihály káplán társaságában zenélt, és ekkor írta a „Fel nagy örömre…” című karácsonyi éneket, amelyet a helyi templomban adtak elő.
Élete első jelentősebb irodalmi sikereit is itt érte el: Devecserből küldte be egyik írását a „Füstölő” című élclapba, ahol a „Zálika” című írása jelent meg 1883 novemberében. Ugyanakkor mély szerelmi csalódást átélt Gergely Karolinával (Pék Katicával), amely naplójában is visszaköszönt.
Devecseri évei tehát nemcsak pedagógiai, hanem zenei, irodalmi és érzelmi értelemben is formáló korszak volt számára — ezek az élmények későbbi írói pályája alapját képezték.
Az alábbi kalandjáték Gárdonyi Géza életútjának devecseri szakaszát dolgozza fel. A játék történelmi tényeken alapszik. (A becsült játékidő: 5-20 perc)
1. fejezet
1882. szeptember 5-ét írunk. A neved Gárdonyi (Ziegler) Géza. Fáradtan és porosan szállsz le a vonatról Devecserben. Nemrégen múltál 20 éves, a zsebed üres, a ruhád kopott. Itt lesz az új állásod: segédtanító. Az egri képző elvégzése után a keserves karádi év után ez a 300 forintos évi javadalmazás, egy szobával, maga a remény.
De van valami más is, ami idevonzott, nem csak a kenyér. Amikor nyáron itt jártál a próbatanításon, a templomkertben megpillantottál egy lányt. Lisztes kötény volt rajta, az arca kipirult a kemence melegétől, de a szeme… a szeme tiszta volt, mint a forrásvíz. Megtudtad a nevét: Katica, a Gergelyi pékmester lánya. Váltottatok pár szót, talán egy félénk mosolyt is. Azóta ő az álmaid tárgya, a Múzsa, aki miatt elviselhetőnek tűnik a szegénység. Reméled, emlékszik még rád.
Most azonban a kötelesség szólít.
Először az iskolaszék elnökéhez, Supka Márton plébánoshoz kellene menned bemutatkozni. Vagy talán inkább a közvetlen főnököd, Tima Lajos főtanító vár?
2. fejezet
Az 5 forint hatalmas összeg. Lehetőséget ad arra, hogy jobb ruhát vegyél, vagy akár félretegyél a jövőre. De Tima Lajos gyanakodva méreget. „Remélem, ez a világi siker nem vonja el a figyelmét a kántori teendőkről és a tanításról, Ziegler úr.” Úgy érzed, bár szakmailag nyertél, a főnököd szemében vesztettél egy pontot.
Visszatérsz a hideg szobádba.
3 fejezet
Aznap este, a próba után, Katica félrehív. „Géza… az apám ma megint Sprencz Gyulát emlegette. Azt a sárvári tanítót, aki régebben itt volt. Azt mondta, ő rendes parti, nem olyan krajcáros álmodozó.” A lány sírva fakad. „Félek, hogy el fog tiltani magától.”
4 fejezet
A pékmester megenyhül. „Nos, ha a plébános úr is áldását adja… én nem állok az útjukba. De egyelőre, tanító úr, bizonyítson! Dolgozzon, és lássuk, meg tud-e élni a krajcárjaiból.” Katica boldogan szorítja meg a kezed, amikor apja elfordul. Úgy érzed, nyertél egy csatát, de a háború még hátravan.
A következő hetekben keményen dolgozol.
5. fejezet
Hermina elpirul. „Valóban… köszönöm. Édesapám sokat vár magától. Remélem, nem okoz csalódást neki.” A hangja hűvös, de a szeme csillog. Úgy érzed, Tima lánya talán több elismerésre vágyik. Tima Lajos elégedetten bólint. „Nos, Géza fiam, jöjjön, egyen velünk. Bár a koszt gyér, de legalább meleg.”
Aznap este jobban alszol. Másnap az iskolában válaszút elé kerülsz.
6. fejezet
A Füllentő szerkesztője visszaír. A cikkedet elfogadták. A honorárium: két darab finom szivar. Ez az első írói sikered! A füstöt boldogan eregeted a fagyos szobában. A siker íze édesebb, mint a dohányé.
Ez a kis diadal erőt ad. Talán mégis van kiút.
7. fejezet
A verset elégeted. A füstöt nézed. „Ez volt az egyetlen, igazán lelki szerelmem. Nem is lesz több, tudom.”
A szíved megkeményedett. A devecseri kalandod véget ért. De Tima Lajos, aki látja a bánatod (és talán örül is, hogy Hermina lánya kikerült a képből), áthívja Barabás György sárvári főtanítót. Ajánl téged az ottani, megüresedett állásra.
8. fejezet
Tima Lajos dühös. „Ziegler! Magát azért fizetik, hogy tanítson, nem azért, hogy a levegőbe bámuljon! Holnapra készítse elő a Bevezetés a honismeréshez óravázlatát!”
Fagyos lett a hangulat egy pillanat alatt.
9. fejezet
A plébános hidegen fogad. „Késő, Ziegler úr. A provinciális Pozsonyból már válaszolt. A szerzetesi pályáról elkésett. De ha hivatást érez, laikus fráternek felveszik.”
Ez a végső csapás. Laikus fráter – egy cseléd a kolostorban.
10. fejezet
A pékmester dühösen rád rivall. „Koplal, mi? Hitelre nem adok! Takarodjon a boltból, és ne forgolódjon a lányom körül, maga foltos nadrágú senki!”
Katica zokogva szalad be a hátsó szobába. Te pedig megszégyenülten állsz az utcán. A szerelem reménytelennek tűnik.
11. fejezet
A forró leves átmelegíti a tagjaidat. Tima Lajos atyaian viselkedik az asztalnál. „Látom, ért a zenéhez, Géza fiam. Nagy szükségünk van a tehetségekre. Az iparosok dalárdáját én vezetem, de közeleg a karácsony, és unjuk már a régi német dalokat. Kellene valami új. Valami magyar ének.”
Rád néz, a szeme csillog a lámpafényben. „Maga fiatal, tüzes a vére. Nem írna nekünk egy karácsonyi éneket?”
12. fejezet
A pékmester hangja dörgedelmes. „Tanító úr! Látom, hogy a lányom körül sündörög. Neki rendes férj kell, nem egy ábrándozó írópalánta. Felejtse el Katicát, vagy gondoskodom róla, hogy Supka plébános úr elfelejtesse magával Devecsert!”
A fenyegetés egyértelmű.
13. fejezet
A pékmester gyanakodva méreget. „Álmodozó szerelem? Ebből nem lesz kenyér. A lányomnak nem ígérgetés kell, hanem biztos jövő.” Katica szomorúan lesüti a szemét. A pékmester int a fejével. „Most menjen, tanító úr. Hagyjon minket dolgozni.”
Csalódottan lépsz ki az utcára.
14. fejezet
A titkosírásod egyre bonyolultabb. Úgy érzed, ez a te titkos erőd. Ahogy a naplódat írod, egy gondolatod támad: mi lenne, ha az egész életedet így rejtenéd el? A világ szemében csak egy kép vagy, egy színes árnyék. A valódi éned láthatatlan marad.
Ez a gondolat megnyugtat. A szerelem és a nyomor másodlagossá válik az alkotás menedéke mögött.
15. fejezet
A dalárda próbáján bemutatod a dalt: „Fel nagy örömre, ma született…” A dallam egyszerű, a szöveg tiszta. Ahogy a durva iparosok énekelni kezdik, még Tima Lajos szeme is párás lesz. Orbán káplán lelkesen fuvolázik hozzá. Ez egy diadal.
A próba után Tima Lajos a válladra teszi a kezét. „Géza fiam, ez… ez gyönyörű volt. Büszke vagyok magára.” Még Gergelyi pékmester, a dalárda tagja is elismerően biccent feléd.
A siker erőt ad.
16. fejezet
„Uram, add szent kegyelmedet… Segíts küzdelmeimben.” Az ima erőt ad, de a gyomrod továbbra is korog. Úgy döntesz, a cselekvés az egyetlen út.
16. fejezet
„Uram, add szent kegyelmedet… Segíts küzdelmeimben.” Az ima erőt ad, de a gyomrod továbbra is korog, a tüzelőd pedig elfogyott. Úgy döntesz, nem várhatsz a csodára, a cselekvés az egyetlen út. Valakitől segítséget kell kérned, különben megfagysz.
17. fejezet
Egész éjjel dolgozol a fagyos szobában. A bodzatintád majdnem megfagy, de a szíved meleg. Megszületik a dal: „Fel nagy örömre, ma született, / Aki után a föld epedett…”
Másnap a dalárda próbáján bemutatod.
18. fejezet
A plébános meghallgat. „Fiam, az egyház támogatja a tehetséget. De az állásával kötelezettségek is járnak. Például, hogy reggel 6-kor a misén énekeljen a diákjaival.” A hangja szigorú, de nem barátságtalan. „Tegye a dolgát, és az Isten is megsegíti. Most menjen Tima Lajoshoz, ő a közvetlen felettese.”
Úgy érzed, a plébános egyelőre csak figyeli, mit lépsz.
19. fejezet
A gondolat, hogy a Nőgyűlölő címet viselő regényedet a magyar irodalom legnagyobb alakjának ajánld, vakmerő. De megírod a levelet Jókaynak, és elküldöd.
Hetek telnek el. Már majdnem elfelejted, amikor egy nap megjön a válasz. Jókai udvariasan, de kitér az ajánlás elől.
A kudarc mélyen érint.
20. fejezet
A pékmester felhorkan. „Pályázat? A lányom nem csatlakozik egy vándortanítóhoz! Maradjon itt, Devecserben, és bizonyítson, vagy felejtse el Katicát!”
A pékmester döntése véglegesnek tűnik. Katica sírva marad a boltban, te pedig az utcán.
21. fejezet
Katica kétségbeesik. „Géza, ne! Apám soha nem fogja megbocsátani!” A pékmester dühösen kitárja az ajtót. „Takarodjon! És a lányomat hagyja békén!”
A levegő megfagy. A pékmester ökle remeg. Most dől el minden.
22. fejezet
Tima Lajos elgondolkodik. „Nagyra törő célok. De a tanítói pálya alázatot kíván. Menjen a tanítókör gyűlésére. Hallgassa meg a kollégákat.”
Elmész a november 9-i gyűlésre. Unalmas előadások, pályázati kiírások. De a végén Pados Lajos esperes bejelenti: 5 forintos pályadíj egy pedagógiai pályamunkára.
23. fejezet
A cikkedet elutasítják. A szerkesztő fanyar üzenete: „Inkább maradjon a kaptafánál, tanító úr.”
Ez a kudarc mélyebben érint, mint a hideg. Úgy érzed, az írás sem ad menedéket.
24. fejezet
Az esemény végén a Monarchia hivatalos himnusza, a „Gotterhalte” után hirtelen váltással rázendítesz a „Jaj de huncut a német” című kurucnótára. A diákok felkuncognak, majd veled éneklik fennhangon. A rebellió természetesen nem marad következmények nélkül.
A botrány miatt azonnal berendelnek. Supka plébános villámokat szór a szemével. „Ziegler úr, ez tűrhetetlen! Maga meggyalázta a himnuszt! Azonnali hatállyal fel van függesztve!”
Ez a vakmerő zenei tréfa, amely később, Sárváron talán legendássá tehetne, most végzetes hiba volt. A lázadó szellem túl korán tört ki belőled. Állás nélkül maradtál. A sorsod Devecserben megpecsételődött. Isten vezéreljen a további utadon!
VÉGE (A BOTRÁNY ÚTJA befejezés nem követi a történelmi hűséget, ám Sárváron tényleg megtörtént, hogy Gárdonyi gyermekkórusa Gotterhalte-t követően elénekelte a Jaj de huncut a német című kurucnótát, ami botrányt okozott, és Gárdonyinak tovább kellett állnia
25. fejezet
Supka plébános rosszallóan néz rád. „Látom, a világi hiúságok fontosabbak magának, mint az Isten és az iskola szolgálata. Intem, Ziegler úr. Térjen jobb útra.”
A plébános haragja rossz ómen. A befolyása Tima Lajosra nagy. Úgy érzed, ez a kis incidens sokba kerülhet.
26. fejezet
Katica meghallgat. „Géza, én… én kedvelem magát. De az apám… és van itt más is.” A lány zavartan elfordul. „Van egy másik tanító, Sárváron. Sprencz Gyula. Ő már akkor itt volt, mielőtt maga idejött. Apám őt pártolja.”
A hír lesújt. Riválisod van. Épp ekkor csapódik a boltajtó, és egy magabiztos léptekkel közeledő férfi lép be.
27. fejezet
A verset átadod. Katica elpirul, és gyorsan a köténye zsebébe süllyeszti. „Köszönöm, Géza… gyönyörű.” A pékmester gyanakodva néz rátok. „Mit suttogtok ott? Gyerünk, Katica, ki kell szolgálni a vevőket!”
Úgy érzed, Katicánál elértél valamit.
28. fejezet
A pékmester megenyhül. „Rendben van, fiam. Ha Katica téged akar… és a plébános úr is áldását adta… én sem állok az útjukba.”
Ez egy fiktív diadal. A valóság másképp alakult, de ebben az álomban boldog vagy. A devecseri pékség melege és Katica mosolya örökre a tiéd. Isten szeret téged!
VÉGE (A BOLDOG ÚT)
29. fejezet
A plébános felajánlja, hogy segít neked, de cserébe azt kéri, hogy a tanítói kör gyűlésén te is tarts előadást a valláserkölcsi nevelés fontosságáról.
30. fejezet
A pékmester dühösen néz rád. „Az én lányom nem lesz egy kóbor tanító felesége! Takarodjon Sárvárra, vagy ahová akar! Katica itt marad!”
Katica zokog. Tudod, hogy elvesztetted. A sárvári állásajánlat most már nem lehetőség, hanem az egyetlen menekvés.
31. fejezet
Belépsz a Gergelyi-pékség ajtaján. A meleg és a friss kenyér illata megcsap. Katica a pult mögött áll. A szíved nagyot dobban. Az apja, a pékmester, hátulról figyel, lisztes kötényben.
32. fejezet
Supka plébános hidegen fogad. „Hallom, Ziegler, elégedetlen. Azt hitte, a sült galamb a szájába repül? A díjlevelében minden le van írva. 300 forint és a lakás. Tegye a dolgát, vagy keressen más állást.”
A plébános egyértelműen Tima pártján áll. Csalódottan távozol.
33. fejezet
A pékmester a válladra teszi nehéz kezét. „Fiam. Látom, hogy szereted Katicát. És az a dal… még az én szívemet is megdobogtatta. Ha Supka plébános áldását adja magukra, én sem állok az útjukba.”
Katica boldogan szorítja meg a kezed.
34. fejezet
Zavartan toporogsz. A hegedűtokodra nézel. „Talán… talán majd később, Tanító úr.” Tima Lajos arca elkomorul. „Ahogy gondolja.” Úgy érzi, a zene lett volna a közös nyelv. Ezzel a visszautasítással távolabb kerültél tőle.
35. fejezet
A tanítókör gyűlésén elismerik a munkádat. Tima Lajos büszkén veregeti meg a vállad. Úgy érzed, a szakmai becsvágyad kielégült. A tanítás, a pedagógia lesz a te utad. A lámpás te magad vagy, aki utat mutat. De mi van Katicával? A szíved még mindig érte dobog.
36. fejezet
Tima Lajos csalódottan néz rád. „A lányom, Hermina, jó parti lett volna, Ziegler. De látom, magának csak az ábrándozás és Katica jár a fejében. Nagyot fog koppanni, fiam.”
Figyelmeztetése után a viszonyotok hűvösebbé válik.
37. fejezet
A pékmester felhorkan. „Versek? Ebből fog megélni? Takarodjon, mielőtt kihajítom!”
Katica sírva fakad. A pékmester haragja szörnyű.
38. fejezet
A plébánost megkérdezed, eljátszhatod-e a Gotterhalte-t, aki meglepődik. „A Gotterhalte-t? Parancsára, persze. De miért kéri?”
39. fejezet
Bátorságot gyűjtesz, és a lisztes kötényű Gergelyi elé állsz. A hangod remeg, de a tekinteted tiszta. Elmondod, hogy Katicát tiszta szívből szereted. „Pékmester úr, bár a zsebem most üres, a tollam aranyat ér. Én nem maradok egyszerű tanító. Író leszek! Híres ember, akinek a nevét Pesten is ismerik majd!”
A pékmester abbahagyja a dagasztást. A csend súlyos a boltban.
40. fejezet
A plébános gyanakodva néz, de végül bólint. „Gyakoroljon, fiam. De óvatosan. A zene hatalom.” Megengedi, hogy az orgonát használd. Egyedül vagy a hideg templomban. A billentyűk hívogatóan fénylenek.
41. fejezet
A gyűlésen felolvasod a dolgozatodat. A téma: „a vallás és a hazafiság áthatja az összes tantárgyat”. A tanítók és Pados esperes elismerően bólogatnak. Te nyered az első díjat: 5 forintot!
42. fejezet
A plébános meghallgatja a tervedet. „Fiam, a tanítói pálya nemes, de látom, a szíve máshol jár. Az írás… az bizonytalan.” Megígéri, hogy beszél Timával, de ne reménykedj sokat.
43. fejezet
Supka Márton plébános fogad. „Hallottam, mi járatban van, Ziegler. És hallottam a karácsonyi dalt is. Magában több van, mint egy egyszerű segédtanítóban.”
Megígéri, hogy beszél a pékmesterrel, és pártfogásába vesz. Úgy tűnik, a zene megmentette a szerelmedet.
44. fejezet
A plébánia komor épület. Supka Márton a várpalotai származású plébános, az iskolaszék elnöke, szigorúan fogad. „Ziegler Géza. Igen. A papírjai rendben vannak. Tima Lajos már várja. De tudja meg, fiatalember, Devecserben rendnek kell lennie. Az iskola a templom szolgálatában áll.”
45. fejezet
Katica visszautasítja a verset. „Géza, ne tegye ezt. Apám meglátja. Kérem, menjen el.” A hangja hideg.
A szíved összetörik.
46. fejezet
A Nőgyűlölő írása közben rájössz, hogy a Katica iránti viszonzatlan szerelmed táplálja a történetet. Minél többet írsz, annál keserűbb leszel.
47. fejezet
A titkosírásod („tibetői”) egyre tökéletesebb. Pont-vonal-körív elemekből áll. Elrejted a naplódat.
Egy nap Tima Hermina véletlenül rátalál a füzetedre. Kinyitja, de csak kriksz-krakszokat lát. „Micsoda bolondság ez, Géza úr?” – kérdezi nevetve. Megkönnyebbülsz, de rájössz: a szobád nem biztonságos. Jobb helyet kell keresned a titkaidnak.
48. fejezet
„Katica, én…” – kezded, de a lány félbeszakít. „Géza, kérem. Ne tegye nehezebbé. Én… én Sprencz Gyulához fogok hozzámenni. Ő Sárváron van. Apám ezt akarja.”
Ez a végső csapás. A szerelem halott.
49. fejezet
A plébános megdöbben a kéréseden. „Szerzetes? Maga? Egy tanító? Fiam, ez nem menekülés. De ha ez az Isten akarata…” Megígéri, hogy ír a pozsonyi provinciálisnak.
Miközben a válaszra vársz, a sorsod bizonytalan.
50. fejezet
Tima Lajos meghallgat. „Sárvár? Igen, Sprencz Gyula van ott. De miért menne el? Talán a lányom, Hermina nem elég jó magának?” A hangja sértett.
51. fejezet
Úgy döntesz, megírod a pályamunkát. „Hogyan lesz az iskola gyakorlati, korszerű s így életrevaló?” Éjszakákat töltesz írással, felhasználva mindazt, amit a pedagógiáról gondolsz. A lámpás te vagy.
Eljön az április 26-i gyűlés.
52. fejezet
A pékmester megenyhül. „Látom, Tima úr kedveli magát. Ez jó pont. De mit tud felmutatni? Üres zsebeket.” Katica azonban egy pillanatra, amikor apja nem figyel, egy kis csomagot csúsztat a kezedbe. Meleg, illatos kifli. „Bízzon magában, Géza” – suttogja.
Ez a kis gesztus erőt ad.
53. fejezet
Tima Lajos felháborodik. „Ziegler! Hogy merészeli?! A lányom kezét visszautasítani egy pékleányért? Maga hálátlan! Ettől a pillanattól kezdve az életét megkeserítem Devecserben!”
Tima Lajos befolyásos ember. Szavai komoly fenyegetést jelentenek.
54. fejezet
A beszélgetés katasztrófa. Hermina sírva fakad, Tima Lajos kidob a házából. „Takarodjon! És gondoskodom róla, hogy Devecserben ne maradjon sokáig!”
Elvesztetted a főnököd támogatását. Ez a vég kezdete.
55. fejezet
Tima Lajos elgondolkodik. „Egy hazafias dal… merész ötlet, Ziegler. De veszélyes. A Gotterhalte az úr. Devecser békés hely. Ne kavarja fel a kedélyeket.”
Elutasítja az ötletet. A „Fel nagy örömre…” biztonságosabb választás.
56. fejezet
„Uram! Te vagy az én egyetlen és legönzetlenebb atyám…” Az ima erőt ad. Úgy döntesz, a szegénység nem törhet meg. Felveszed a Franklin-féle életszabályaidat tartalmazó listát. A „Szorgalom” és a „Rend” lesz a fegyvered.
57. fejezet
„Ifjú vagyok, s máris vannak perceim, melyben megutálom a világot…” A naplóba írni az egyetlen menedék. De a gyomrod kordul. A valóság visszaránt.
58. fejezet
A plébános meghallgat. „Értem. Pénzre van szüksége. De az egyház nem bank. Viszont… a tanítókör pályázatot hirdetett. 5 forint a díj. Talán ott kellene próbálkoznia, Ziegler úr. Használja a tehetségét.”
Ez egy jó tanács.
59. fejezet
Az iskolai ünnepségen a „Fel nagy örömre…” hatalmas sikert arat. Katica a közönség soraiban büszkén néz rád. A pékmester morogva bár, de tapsol. Supka plébános elégedetten bólint.
Úgy érzed, ez a te pillanatod.
60. fejezet
Hermina hűvösen fogad. „Géza úr, azt hittem, apám dalárdájával van elfoglalva. Sajnálom, de most nincs időm.”
Egyértelmű, hogy Tima lánya sértődött. Talán az apja már telebeszélte a fejét a te „alkalmatlanságodról”.
Csalódottan térsz vissza a szobádba.
61. fejezet
Don Vigole néven írsz egy humoros karcolatot, és elküldöd a Füstölő című vicclapnak.
62. fejezet
A pékmester felmordul. „Nem bánom. Devecser unalmas hely. Legalább lesz mit hallgatni.”
Engedélyt kaptál. A hegedűd hangja betölti a pékséget. Katica elragadtatva hallgatja. A pékmester morog, de láthatóan ő is élvezi.
Ez a zene közelebb hoz Katicához.
63. fejezet
Sprencz Gyula megérkezik Sárvárról. Magas, magabiztos férfi, jó ruhában. Lenézően mér végig. „Tehát maga az, Ziegler? Hallottam magáról. Katica nekem ígérte a kezét.”
Katica sírva áll mellette. „Géza, kérem, ne nehezítse meg…”
64. fejezet
Tima Lajos dühös. „Ziegler! A lányom, Hermina, panaszkodott, hogy zaklatja! Maga elfelejti, ki a főnöke? Azt hitte, vőlegény lesz a foltos nadrágjában?”
A helyzeted Timánál megrendült.
65. fejezet
Tima Lajos el van ragadtatva. „Remek! Maga egy zseni, Géza fiam! Ez a rezgés, ahogy nevezi, ez a jövő!”
Hermina is csodálattal néz rád. Úgy tűnik, a zenei tehetségeddel lenyűgözted a családot. Tima Lajos meghív vacsorára.
66. fejezet
A Nőgyűlölő kézirata lassan növekszik. Egyre inkább beleéled magad a főhős keserűségébe. Az írás menedék, de egyben méreg is.
67. fejezet
A „Gotterhalte” komoran zeng a templomban. Supka plébános elégedetten bólint. Betartottad a parancsot. Megbízható embernek tart. Ez még hasznodra válhat.
68. fejezet
Katica megígéri, hogy beszél az apjával. Másnap azonban sírva keres fel. „Apám megtiltotta, hogy találkozzunk. Sprencz Gyulát akarja.”
A remény elveszett.
69. fejezet
Supka plébános barátságosan fogad, hellyel kínál a meleg kályha mellett. Elpanaszolod neki a helyzetedet: a hideg szobát, az éhséget, a kilátástalanságot. Reméled, hogy talán az egyházkasszából csurran-cseppen valami.
Az öreg pap azonban csak a fejét csóválja. „Fiam, Géza. Nézzen ki az ablakon. Látja a madarakat? Nem vetnek, nem aratnak, mégis megélnek. Az Isten gondot visel rájuk. Maga türelmetlen. A tanítói sors kereszt, de dicsőséges kereszt. Pénzt nem adhatok, mert a torony javítására gyűjtünk, de egy jó tanácsot igen: Bízzon a Gondviselésben, és végezze a munkáját.”
Üres kézzel, de furcsa módon mégis megnyugodva lépsz ki a parókiáról. Talán igaza van. Talán a szenvedés csak próbatétel.
70. fejezet
Tima Lajos elkomorul. „A fizetés késik, Ziegler. Az iskola szegény. De egy tanító nem panaszkodik, hanem tűr.”
A válasz kiábrándító. Úgy tűnik, Tima nem fog segíteni.
71. fejezet
Úgy döntesz, a pedagógia a te utad. A tanítókör gyűlésén aktívan részt veszel. Tima Lajos elismerően figyeli a törekvéseidet. Még Hermina is kedvesebben köszön.
Ám a gyűlés végén Tima Lajos sápadtan lép oda hozzád. „Ziegler, rossz hírem van. Veszprémből levél érkezett. Egy messze földön hírhedt tanfelügyelő érkezik vizitálni holnap reggel. Kifejezetten a maga osztályára kíváncsi.”
72. fejezet
Tima Lajos meglepődik. „Horgászni? Nos, miért ne. Devecserben a Torna-patak jó hely. De vigyázzon, a Somló vidékén könnyű eltévedni.
A horgászat közben a természet megnyugtat. A „Természet Kalendáriuma” ötlete megfogan benned. Ahogy leszáll az este, visszatérsz a faluba. A gondolataid kitisztultak, de a problémák (Katica, pénz) megvártak.
73. fejezet
A plébános meghallgat. „Tima Hermina? Jó lány. De a főtanító úrral beszéljen, ne velem. Én az iskolaszék elnöke vagyok, nem kerítő.”
Elutasító válasza jelzi, hogy ezt egyedül kell megoldanod.
74. fejezet
Tima Lajos meglepődik. „Sprencz? Igen, ismerem. De miért érdekes ő? A pék lánya miatt, ugye?” Tima Lajos hirtelen megérti a helyzetet… és elmosolyodik. „Ziegler, maga bolond. De a tehetsége megvan. Hagyja Katicát. Ott van az én lányom, Hermina. Ő Cecey Éva maga!”
75. fejezet
Visszatérsz a létrához. A ruhád poros, de a szívedben különös nyugalom honol. Rájöttél, hogy a „Lámpás” nem csak egy metafora. Te vagy a fény a sötétben, ahogy az elődöd is az volt.
Ez a titkos felfedezés új erőt ad a mindennapok elviseléséhez. Lehet, hogy Tima szigorú, lehet, hogy a fizetés kevés, de a küldetésed örök.
76. fejezet
Tima Lajos arca elsötétül. „A lányommal akar beszélni? Milyen ügyben?” A gyanakvása tapintható.
77. fejezet
A papírok 1849-ből származnak. Egy hajdani devecseri segédtanító feljegyzései. „A remény elveszett, a világosvári fegyverletétel híre lesújtott minket. De amíg magyar szó hangzik az iskolában, a láng nem alszik ki. Én őrzöm a parazsat, amíg bírom.”
Megborzongsz. Ez az ember ugyanitt élt, ugyanígy fázott, ugyanígy küzdött a reménytelenséggel, mint te. Nem vagy egyedül a történelemben. A tanítói sors egy láncolat, és most te alkotod a láncszemet.
78. fejezet
A „Don Vigole” álnév jó ötletnek tűnik. Elkezdesz írni egy humoros történetet a helyi viszonyokról.
79. fejezet
Az iskola padlása tele van limlommal, törött padokkal és pókhálóval. A porban lépdelve egy kilazult téglát találsz a kémény mellett. Tökéletes hely a Naplódnak.
Ám ahogy kiveszed a téglát, észreveszed, hogy nem üres a rés. Valaki már járt itt előtted. Egy megsárgult, egérrágta papírköteg lapul a mélyén, spárgával átkötve.
80. fejezet
A pékmester elfogadja a bocsánatkérésed. „Látom, tanult a leckéből, tanító úr. De a lányomat felejtse el. Hallom, Sárváron van egy állás…”
A pékmester finoman az ajtó felé terel. A Katica-szál végleg lezárult.
81. fejezet
Tima Lajos főtanító házához érsz. Hideg kimértséggel fogadnak. „Ziegler Géza. Igen. Vártuk.” Tima Lajos végigmér. „Nos, a foltos nadrágja nem tesz jó benyomást. A lányomnak, Herminának jobb vőlegényjelöltet vártam.”
Leforrázva állsz, teljesen megalázva érzed magad.
82. fejezet
Tima Lajos felháborodik. „Kölcsön? Egy segédtanító, aki alig egy hónapja van itt? Maga eltévesztette a házszámot, Ziegler!”
Elzavar. Ez a lépés súlyos hiba volt. Tima jóindulatát elvesztetted.
83. fejezet
„Katica, én…” – kezded, de a lány sírva fakad. „Kérem, Géza, menjen el. Sprencz Gyula van Sárváron. Apám azt akarja, hogy hozzámenjek. Ez reménytelen.”
A szíved összetörik.
84. fejezet
A hegedűjátékod lenyűgözi a pékmestert. „Hmm. Nem is rossz. Van füle a zenéhez, tanító.” Katica szeme ragyog.
85. fejezet
Tima Lajos elgondolkodik. „Helyes. A tanítókör fontos. De a dalárda is az. Jöjjön el a karácsonyi ünnepségre. Ott majd meglátjuk, mit tud.”
Meghívást kaptál az ünnepségre. Ez egy lehetőség.
86. fejezet
Katica meglepődik. „Sprencz? Ő… ő csak egy barát. De miért kérdi, Géza?” A lány zavara őszintének tűnik. Talán a pékmester túloz?
87. fejezet
Supka plébános meghallgat. „Tima lánya? Bölcs választás, fiam. Jobb, mint a péké. Támogatom. Beszélek Tima Lajossal.”
Úgy tűnik, a plébános áldását adta erre a (számodra érdektelen) kapcsolatra. Ez Tima Lajos szemében felértékel.
88. fejezet
Tima Lajos dühösen néz rád. „Mit képzel, Ziegler? Hogy az én lányomat csak úgy visszautasíthatja? Maga egy senki! És most takarodjon!”
Elvesztetted Tima támogatását.
89. fejezet
A plébános megdöbben. „A Huncut a német? Maga megőrült? Azonnal felejtse el! Ez hazaárulás!”
A plébános haragja szörnyű. Ez a lépés végzetes hiba volt, nincs pardon.
90. fejezet
A pékmester dühösen néz rád. „Elég volt! A lányom Sprencz Gyuláé lesz! Maga pedig, Ziegler, tűnjön el Devecserből, vagy én teszem ki a szűrét!”
A fenyegetés egyértelmű.
91. fejezet
A pékmester elgondolkodik. „Iszkáz? Az nincs messze. De a fizetés ott sem jobb.”
A pályázatodat azonban elutasítják.
Úgy tűnik, Devecserben ragadtál.
92. fejezet
Belépsz a tanterembe. Negyven gyerekzsivaj hallatszik, de amint meglátnak, elcsendesednek. A teremben a vaskályha ontja a füstöt, de meleget alig. A padló deszkái nyikorognak a csizmád alatt.
Nem törődsz a Tima által kért száraz óravázlattal, már el is felejtetted, amit mondott. Ehelyett mesélni kezdesz a gyerekeknek. A magyar múltról, hőseinkről, a magyar nyelv egyedülálló voltáról. A gyerekek pisszenés nélkül, tátott szájjal figyelnek. Egy pillanatra elfelejted az éhséget és a hideget. Itt, a katedrán, te vagy az úr, és a tudás a fegyvered.
De az óra véget ér. A varázs elszáll.
93. fejezet
„Uram! Te vagy az én egyetlen atyám…” Az ima erőt ad. Úgy döntesz, a szegénység nem törhet meg. Felveszed a Franklin-féle életszabályaidat tartalmazó listát. A „Szorgalom” és a „Rend” lesz a fegyvered.
94 . fejezet
Kiérsz a devecseri főtérre. A szél a kabátod alá kap. Merre indulj? A faluban minden sarok egy új történetet rejt. Ziegler Géza nemcsak tanító, hanem a lelkek krónikása is.
95. fejezet
A tanítókör gyűlése unalmas. De Tima Lajos elégedett, hogy eljöttél. Ez egy kis lépés a bizalma felé.
96. fejezet
Tima Lajos dühös. „Ziegler! Maga nemcsak a lányomat utasította vissza, de még a hitemet is kigúnyolja? Maga egy istentagadó pogány!”
Ez a vég. Tima Lajos és Supka plébános gondoskodik róla, hogy ne maradhass Devecserben.
97. fejezet
Tima Lajos meglepődik a kései látogatáson, de látva kipirult arcodat és elszántságodat, behív. Előadod neki az új tantervi ötleteidet és a dalárda szervezésének tervét.
Az öreg főtanító hallgat, majd elismerően bólint. „Helyes, Ziegler. A munka az első. A bánat jön és megy, mint a felhők, de az iskola megmarad. És ne feledje: a zene hidat épít az emberek szívéhez. Ha így folytatja, ember lesz magából.”
Úgy érzed, Tima Lajos most először nem beosztottként, hanem férfiként néz rád. Ez a beszélgetés többet ért, mint bármely fényes érdemrend.
98. fejezet
Katica megígéri, hogy Sprenczet elutasítja, és csak téged szeret. Ez egy fiktív diadal, a valóság másképp alakult. De ebben az álomban a tiéd a szerelem. Isten szeret téged.
VÉGE (EZ AZ ÁLOM ÚTJA)
99 . fejezet
A kastélypark kerítése mellett sétálsz. A fák mögött felsejlik az Esterházyak úri világa, ahová te, a segédtanító, csak ritkán léphetsz be. Egy díszes hintó hajt el melletted, sarat fröcskölve a nadrágodra.
„Jellemző” – gondolod magadban.
100. fejezet
A pékmester dühös. „Az én lányomat nem viszi sehova! Elég volt!” Rádhívja a csendőrt. Bár bűnt nem követtél el, a botrány elég ahhoz, hogy Supka Márton és Tima Lajos azonnal felmondjon neked.
Állás és szerelem nélkül maradtál. A Jóisten kezében életed, aki valószínűleg Sárvárra irányít, ahogyan a valóságban is történt.
VÉGE (EZ A BOTRÁNY ÚTJA LETT.)
101. fejezet
A fagyos segédtanítói szobádban ülsz. A gyomrod korog, a bodzatintád sűrű a hidegtől. Eszébe jut a naplódba írt sor: „Ifjú vagyok, s máris vannak perceim, melyben megutálom a világot…”
- Imádkozni kezdesz, és Isten segítségét kéred…
- A cselekvés erejét kéred Istentől, hosszan fohászkodol…
- Benjamin Franklin életszabályaival acélozod meg akaratodat…
- Dacosan az íróasztalhoz ülsz, hogy dolgozz…
- Mivel a kétségbeesés erőt vesz rajtad, és a plébánoshoz mész, hogy bejelentsd: szerzetes leszel…
102. fejezet
Itt nincsenek díszes kapuk, az Esterházy gróf sem jár erre. A vályogházak falai málladoznak. Hirtelen egy rongyos kisfiú lép oda hozzád, alamizsnát kérve. A szemei… olyanok, mint egy öregemberé.
103. fejezet
A pékmester dühös. „Hitel? Magának? Takarodjon!” Katica titokban utánad szalad az utcára. „Géza, ne haragudjon apámra. Itt van.” Egy meleg cipót nyom a kezedbe. „Ma este a templomnál próba lesz. Jöjjön el.”
104. fejezet
Tima Lajos dühös. „Ziegler! A lányom, Hermina, panaszkodott, hogy Katicáról áradozik neki! Hogy merészeli?! Az én házamban!”
Elvesztetted Tima támogatását.
105. fejezet
Katica megkönnyebbül. „Köszönöm, Géza.” Úgy tűnik, a bizalmad fontos neki.
Ez a pillanat közelebb hoz titeket egymáshoz.
106. fejezet
Tima Lajos arca megkeményedik. „A tudás fontos, Ziegler. De a tisztelet is. Maga egyelőre csak egy segédtanító. Tegye a dolgát, aztán majd meglátjuk.”
Hűvösen elküld. Rosszul indítottál.
107. fejezet
Az írásba temetkezel. A Nőgyűlölő és az Álmodozó szerelem kéziratai nőnek. De egyre jobban elhidegülsz a világtól. Katica már csak egy távoli álom, Tima Lajos pedig egy akadály.
108. fejezet
Tima Lajos meghallgatja a dilemmádat, miközben a pipáját tömi. „Géza fiam. Látom, a szíve Katicáé. De a Gergelyi pék kemény ember, a vagyont nézi, nem a rímeket. Viszont Supka plébános úr szava szent a faluban. Ha ő támogatná magát, a pék sem merne ellenkezni. Menjen el hozzá, és kérje a pártfogását!”
109. fejezet
Tima Lajos bólint. „Rendben van, Ziegler. A sárvári állás jó. Sprencz Gyula pedig visszavágyik Devecserbe… Gergely Katica miatt. Értem én.”
Tima megírja az ajánlást. A sorsod megpecsételődött.
110. fejezet
Belépsz a kolostorba laikus fráternek. Az írói ambícióidnak vége. Csendben éled le az életed, miközben a világ elfelejti Ziegler Géza nevét. Isten veled!
VÉGE (EZ A SZERZETESI ÚT. Ténylegesen Gárdonyinak ez az útja nem valósult meg, de elgondolkodott ezen a lehetőségen is.)
111. fejezet
A helyzeted Devecserben tarthatatlanná vált. Tima Lajos fagyos, a pékmester ellenséges, Katica elérhetetlen. A fizetésed továbbra is késik.
Ekkor hallasz egy lehetőségről: Sárváron, Sprencz Gyula helyén, megüresedett egy segédtanítói állás.
112. fejezet
A vasútállomás a kapu a nagyvilág és Devecser között. Épp most fut be a pesti gyors. A füst, a gőz, a zakatolás… mind azt súgja: „Menj innen! Vár az irodalom, vár a hírnév!”
113. fejezet
Betérsz a helyi fogadóba egy pohár vízre – másra nem telik. A sarokban a helyi gazdák beszélgetnek. Fülelni kezdesz.
„…az a Sprencz Gyula, az legény volt a gáton! Sárváron most nagy úr, de visszavágyik a pék lánya miatt.”
„Bizony, Gergelyi pék már a hozományt számolja. Ez az új kis tanító, ez a Ziegler… hát, rendes gyerek, de a nadrágja foltos. Nem ellenfél.”
A hallottak szíven ütnek. Tima Lajos nem hazudott. A riválisod nemcsak létezik, de a falu szemében már ő a győztes.
114. fejezet
A sikered megerősítette a helyzetedet. Elszántan mész a pékségbe. „Pékmester úr. Lehet, hogy szegény vagyok, de tehetséges. És szeretem Katicát.”
115. fejezet
A pékmester gyanakodva méreget. „Mit akar tőlem? Pénzt? Vagy a lányomat?”
116. fejezet
Tima Lajos meglepődik. „A lányomat, Herminát? Helyes, fiam. De előbb bizonyítson. Lássam, hogy méltó hozzá.”
Ez egy új, váratlan út. Ha Herminát választod, Tima támogatása biztosított. De mi lesz Katicával?
117. fejezet
Katica kétségbeesik. „Géza, ne! Apám… és Sprencz… Ez katasztrófa lesz!”
118. fejezet
A plébános elgondolkodik. „Helyes, fiam. Az alázat erény. Menjen, és tegye a dolgát. Figyelni fogom magát.”
Supka Márton elismerését elnyerted. Ez még jól jöhet.
119. fejezet
A plébános elgondolkodik. „A Gotterhalte… és a Huncut a német. Értem. Maga hazafi, Ziegler. De a hazafiság nem bolondság. Ha ezt megteszi, tönkreteszi magát.”
120. fejezet
Tima Lajos elgondolkodik. „Ziegler, maga… meglep engem. A tehetség megvan. De a kitartás?”
121. fejezet
Katica elpirul. „Géza… én… nem tudom. Apám…”
Zavara azt mutatja, hogy nem vagy közömbös neki, de fél az apjától.
122. fejezet
A tanítás hétköznapjai telnek. A diákok kezdenek megkedvelni. Tima Lajos már nem olyan fagyos, látja rajtad a szorgalmat. De a fizetésed továbbra is késik, és a gyomrod korog.
123. fejezet
A plébános szigorúan néz rád. „A hazafiság nemes dolog, Ziegler. De a lázadás bűn. Tűrjön. A tanítói pálya ezt követeli.”
Elutasítja az ötletedet.
124. fejezet
Hermina elpirul. „A zene? Igen, apám említette. Én zongorázom.”
Úgy tűnik, Herminával a zene lehet a közös téma. Ez Tima Lajosnak is tetszik.
125. fejezet
Tima Lajos és Hermina meglepődnek. „Katica? A pék lánya?” Tima arca elkomorul. „Ziegler, maga rossz lóra tesz. Annak a lánynak már van valakije. Sprencz Gyula Sárvárról.”
126. fejezet
Tima Lajos elgondolkodik. „Nos, Ziegler, a maga dolga. De ha Sprencz visszajön, Katica az övé lesz. Maga pedig mehet, ahová lát.”
A beszélgetés hűvösen zárul.
127. fejezet
A plébános meghallgat. „Tima Hermina? Bölcs választás. De miért mondja ezt nekem?”
128. fejezet
A pékmester felhorkan. „Tanítani? Az én lányomat? Na, azt már nem! Játsszon, ha akar, de Katicát hagyja a munkára!”
Az ötleted rosszul sült el.
129. fejezet
A vacsora Tima Lajosnál feszélyezett, de sikeres. Hermina zongorázik, te hegedülsz. A főtanító elégedett. Úgy tűnik, elfogadtak.
De a szíved még mindig Katicáért dobog, bár a józan eszed mást súg.
130. fejezet
Elhatározod, hogy a tehetségeddel fogsz győzni. Két út áll előtted: a zene vagy az írás.
131. fejezet
Hermina elfogadja az udvarlásodat. Tima Lajos boldog. A helyed Devecserben biztosítottnak tűnik. De valahányszor meglátod a pékséget, a szíved összeszorul.
Feláldoztad a szerelmet a biztonságért. Isten szeret téged!
VÉGE (EZ A MEGALKUVÁS ÚTJA LETT.)
132. fejezet
Katica megijed. „Titokban? Géza, az apám megölne mindkettőnket! Kérem, ne… inkább írjon egy dalt. Apám a dalárdában van, talán a zene megenyhíti.”
133. fejezet
A csendőr gyanakodva végigmér, megpödri a bajszát, majd morogva továbbáll. Megúsztad. A hatalommal nem jó ujjat húzni, főleg nem lyukas nadrágban.
134. fejezet
A pékmester meglepődik. „Cserélni? Sprenczcel? Hogy ő visszajöhessen? Ez… ez nemes öntől, tanító úr.” A pékmester hirtelen más szemmel néz rád. „Vagy bolond.”
135. fejezet
Tima Lajos arca felderül, amikor meglátja a hegedűtokot. „A hegedű! Helyes. Én zongorázom, Orbán káplán fuvolázik. De látom, fázik, fiam, és az ábrázata is nyúzott. A zene előtt kell a testnek is táplálék.”
Int a feleségének. „Anyjuk, teríts a segédtanító úrnak is! Aztán majd beszélünk a dalárdáról.”
136. fejezet
Tima Lajos elgondolkodik. „Sprencz… Igen, ő jó tanító. De maga tehetségesebb, Géza fiam. Ne adja fel ilyen könnyen. Katicát felejtse el. Koncentráljon a munkára.”
Tima Lajos megpróbál marasztalni.
137. fejezet
Elküldöd a pályázatodat Sárvárra. Közben Devecserben próbálod túlélni a napokat. Tima Lajos hűvös, Katica elérhetetlen.
Egy nap levelet kapsz. Felvettek Sárvárra. A helyi iskolaszék (Supka Márton vezetésével) és Tima Lajos is megkönnyebbülten írja alá a távozásodat.
138. fejezet
Orbán Mihály, a fiatal káplán széles mosollyal fogad. A parókia kisha szobájában melegebb van, mint nálad. Előkerül egy butykos somlói juhfark és két pohár. „Hagyd a gondokat, Géza!” – mondja, miközben tölt. „Igyunk inkább a fiatalságra!”
Előveszi a fuvoláját, te pedig a hegedűdet. Ahogy együtt játszotok, a zene felszabadít. A bor és a dallam elűzi a magányt. Késő éjszakába nyúlóan beszélgettek irodalomról, álmokról és a devecseri sorsokról.
139. fejezet
A plébános meghallgat. „Gergely Katica? A pék lánya. Tisztességes család. De fiam, maga szegény, mint a templom egere. Miből élnének?”
140. fejezet
A „Fel nagy örömre…” éneket a templomban orgonán játszod el. A hívők könnyeznek. Supka plébános mélyen meghatódik.
A dalod az egyházmegye kincse lett. Ez a siker mindent megváltoztat.
141. fejezet
Telnek a hetek. A tanítás, az írás és a zene tölti ki a napjaidat. Lassan tavaszodik. A kapcsolatod Katicával plátói marad. Látjátok egymást, mosolyogtok, de a pékmester árnyéka mindig köztetek van.
Egy nap Katica sírva keres fel. „Géza… Apám döntött. Sprencz Gyulához ad feleségül.”
Ez a végső csapás.
142 . fejezet
A pékmester letörli a lisztet a kezéről. „Szép szavak, tanító úr. De a szép szavakból nem lesz vacsora. Viszont…” – végigmér. „Azt mondja, tud bánni a szavakkal. A devecseri vásár közeleg. A perecem jó, de a vevők elmaradoznak. Ha ír nekem egy olyan hívogató verset, amitől megtelik a bolt, talán elhiszem, hogy van jövője.”
Katica reménykedve néz rád a pult mögül. Ez az egyetlen esélyed, hogy bizonyítsd: a művészetnek van haszna a való világban.
143. fejezet
Ahogy sétálsz a devecseri utcákon, már nem csak a mezővároson áthaladó sáros országutat látod meg. Észreveszed a szép vonalvezetésű kis utcácskákat, a bajsza alatt somolygó boltost, a kocsmából hazainduló bognár furcsa járását, és ahogyan a pletykás asszonyok éppen összesúgnak. A gondolatok csak úgy kavarognak körülötted. Aztán visszagondolsz a karádi élményeidre. Eszedbe jut a Félix, a postás, majd az ottani kereskedő, kiváltképpen a szemrevaló lánya. A fejedben már formálódnak a mondatok. „Zálika” – ez lesz a címe a következő karcolatodnak a Füstölőbe.
Mosolyogsz magadban. A valóság nyers, de papírra vetve komédiává szelídül. Ez a te titkos erőd: a világot olyanná formálod a tintával, amilyenné akarod.
A gondolatmenetedet a friss kenyér illata szakítja félbe. Megérkeztél Gergelyiékhez.
144. fejezet
A plébános elgondolkodik. „Egy magyar Marseillaise? Veszélyes gondolat, Ziegler. Devecser békés hely. De ha a hazáról ír, azt Tima Lajos is értékelni fogja.”
Úgy tűnik, a plébános nem ellenzi, de óvatosságra int.
145. fejezet
A kiáltásodra nem a gróf, hanem egy pandúr figyel fel. Szigorúan méreget. „Mi a baj, tanító úr? Tán nem tetszik a rendszer?”
146. fejezet
A templom előtt a falu pletykás asszonyai gyülekeznek. Épp a patikust beszélik ki. Amint meglátnak, elhallgatnak és negédesen köszönnek: „Dicsértessék!”
147. fejezet
A kisfiú felragyog. „Köszönöm, nagyságos úr!” Elszalad. Egy pillanatra úgy érzed, tettél valamit, ami fontosabb a tantervnél.
148. fejezet
Leülsz a bolt sarkába egy lisztes szakajtóra. Előveszed a ceruzádat. A friss kenyér illata megcsapja az orrodat. Nem a „Nőgyűlölő” komor hangulatára van most szükség, hanem a „Göre Gábor”-féle népi humorra.
Pár perc múlva felolvasod:
„Megálljon kend, jóbarát! Kóstolja meg e csodát!
Gergelyi-féle perec,
Ha eszel, menten szeretsz!”
A pékmester bajsza alatt halvány mosoly jelenik meg. „Hmm. Nem is rossz. Katica! Írd ki ezt a táblára a bejárat elé!”
149. fejezet
Az ima nyugalmat ad. A te időd is eljön, tudod jól. Isten nem hagyja el azokat, akik hisznek a hivatásukban.
150. fejezet
Tima Lajos meghallgatja a hegedűjátékodat. „Nem rossz, Ziegler. De van még mit tanulnia. Az igazi rezgés még hiányzik.”
151. fejezet
Széttárod a kezed. A gyerek köp egyet, és elfut. A szíved összeszorul. Milyen tanító vagy te, ha még segíteni sem tudsz?
152 . fejezet
A vonat elmegy. Itt maradsz a devecseri porban. De tudod, hogy egyszer te is rajta ülsz majd. Nem mint menekülő, hanem mint győztes.
153. fejezet
Az utazó egy újságot dob a padra. Felkapod. Pesti Hírlap. Mohón olvasod a vezércikket. A betűk illata… ez a te igazi otthonod.
154. fejezet
Az előadásod a tanítókör gyűlésén nagy sikert arat. A valláserkölcsi nevelésről beszélsz, de beleszövöd a „lámpás” motívumát is.
Supka plébános és Tima Lajos is elégedett.
155. fejezet
Az élet rövid, a művészet hosszú. Ha most meghalnál, mi maradna utánad? Néhány foltos füzet? Nem. Alkotnod kell valami maradandót!
156. fejezet
Melyik sírhoz lépsz oda?
157. fejezet
A temetőkert csendes. A régi sírköveken kopott nevek. Itt nyugszanak azok, akik előttünk jártak. Devecseri sorsok: hajdanvolt életek, szerelmek, viták… mind a föld alatt.
158. fejezet
A pékmester felnevet. „Magyar Marseillaise? Ugyan, tanító úr! Inkább egy jó Fel nagy örömre… kell nekünk karácsonyra!”
Az ötletedet kinevetik.
159
Kinevetnek. „Mit tud a maga-fajta a mi dolgunkról?” – kérdik gúnyosan.
160. fejezet
A plébános szeme kikerekedik. „Maga megőrült? Ez lázadás! Azonnal felejtse el, vagy én magam gondoskodom róla, hogy elhagyja Devecsert!”
A fenyegetés egyértelmű.
161. fejezet
Sikerült leráznod a hatóságot. De a szíved a torkodban dobog.
162. fejezet
A „Jaj de huncut a német” dallama kísértetiesen hangzik a templom csendjében. Ahogy játszol, Supka plébános lép be. Meghallja.
„Ziegler! Azonnal hagyja abba! Mit művel az Isten házában?”
163. fejezet
A pékmester bólint. „Helyes. A dalárda fontos. De a lányomat hagyja békén.”
Katica szomorúan néz rád. Úgy tűnik, a pékmesterrel nem lehet szót érteni.
164. fejezet
A fiú mohón eszi a kiflit. Te éhes maradtál, de a lelked jóllakott.
165. fejezet
A kis pénzedből még futja egy kis dohányra és ételre. Ez az első este, hogy nem koplalsz.
A boltból kilépve a helyi iparosok elhívnak kártyázni. „Gyere, tanító, forgasd meg a pénzed!”
166. fejezet
De kire vagy dühös? A gyerekre? Vagy a világra, ami ilyenné tette?
167 . fejezet
A vers működik. A devecseri nép nevetve olvassa a rímet, és sokan betérnek a boltba. A csengő egyre csak szól. Estére a pult üres, minden elfogyott. A pékmester elégedetten számolja a bevételt a kasszánál.
Katica boldogan szorítja meg a kezedet, amíg apja nem figyel. „Látod, Géza? Megcsináltad!” Úgy érzed, végre elismernek. A Pékmester feléd fordul, kezében egy marék aprópénzzel.
168. fejezet
A plébános bólint. „Helyes, fiam. A pék lánya nem magának való. Koncentráljon a hivatására.”
Megígéred, de a szíved nehéz.
169. fejezet
A plébános szigorúan néz rád. „A Jaj de huncut a német? Maga megőrült? Azonnali hatállyal fel van függesztve!”
Állás nélkül maradtál. Mi lesz veled, Isten tudja. Talán eljutsz Sárvárra, hiszen a sorsát senki nem kerülheti el. Te magad sem.
VÉGE (EZ A BOTRÁNY ÚTJA LETT.)
Hallgasd meg a dallamot (YouTube): ♫ „Jaj de huncut a német” ♫
170. fejezet
Nem hátrálsz meg. „Sprencz úr! Maga a nádpálcában hisz, én a lélekben. Lássuk, kinek van igaza!” A kocsma népe elcsendesedik. Sprencz magabiztosan mosolyog. „A gyereknek fegyelem kell, Ziegler, nem mese!”
Vitatkozni kezdtek. Te a szemléltetésről, a játékról beszélsz, ő meg a magolás, a fegyelmezés fontosságáról. A paraszti hallgatóság eleinte Sprencznek bólogat, de amikor elmeséled azokat a történeteket, amiket később megírsz majd
Az én falum köteted megható elbeszéléseiben, megfordul a széljárás.
„Mit ér az olyan iskolázás, mely az egészséges gyermeket tönkrejuttatja, rövidlátóvá, púpossá, vagy görbe gerincűvé silányítja?” – veted neki oda a szenvedélyessé váló szópárbaj lezárásaként. A kocsma közönsége teljesen melléd áll, még a kocsmáros is elismerően csettint.
171. fejezet
Sprencz dühösen lecsapja a korsóját. „Szép szavak ezek, gyönyörű példabeszédek, Ziegler. De a pék lánya akkor is az enyém lesz, mert nekem van vagyonom!” Azzal kiviharzik.
A vita után azonban odalép hozzád egy idős parasztbácsi. „Tanító úr, ha az unokámat így tanítja, ahogy most beszélt… hát áldja meg az Isten.”
Katicát talán nem nyerted meg ezzel, de a falu tiszteletét igen. Emelt fővel távozol.
172. fejezet
Most már biztosan tudod, hogy az írás lehet a te igazi utad.
173. fejezet
A plébános gyanakodva néz. „Népdal? Furcsa népdal. Menjen, Ziegler, és ne csináljon botrányt.”
Megúsztad, de a plébános most már figyelni fog.
174
A pletykás asszonyok témát váltanak. De te már megjegyezted a grimaszaikat. Jó lesz ez a Füstölőbe!
175. fejezet
A titkos találka katasztrófába fullad. A pékmester rajtakap titeket a templomkertben. „Gazember! Megrontja a lányomat!”
176. fejezet
A szíved nehéz. Katicára gondolsz. A szerelem Devecserben reménytelennek tűnik. „Ez volt az egyetlen, igazán lelki szerelmem. Nem is lesz több, tudom.”
A kilátástalanságban több út is marad, de mindegyik nehéz.
177. fejezet
A kisfiú mosolya elkísér az úton. Talán mégsem hiábavaló itt lenni.
178. fejezet
A pékmester meghatódik. „Katicáért… ezt tenné? Elcserélné az állását a riválisával?” A pékmester elgondolkodik, a szeme párás lesz. „Vagy bolond maga, Ziegler, vagy nemesebb ember, mint gondoltam. Az ilyen önfeláldozás ritka, mint a fehér holló.”
179. fejezet
A nyomor látványa beég a retinádba. Ezt meg kell írni. Az igazságot, kendőzetlenül.
180 . fejezet
Este lesz, mire újra feleszmélsz haragodból. A fagyos szobában ülsz, kályhádban alig pislákol a tűz. A kabátodat magadra teríted, mert a hideg a csontodig hatol. A fejed lüktet, a szoba egyszerre forogni kezd. A toll kiesik a kezedből. Utolsó emléked, hogy rádőlsz az ágyadra. Álmodban Katica hoz neked vizet, de amikor megérintenéd, az arca átváltozik Supka plébános szigorú tekintetére.
„Bűnös lélek!” – dörgi az álombéli pap. Aztán hirtelen csend lesz. Valaki hűvös borogatást tesz a homlokodra. Egy kéz megigazítja a párnádat.
181. fejezet
A vonatfütty már csak távoli emlék. De a vágy a szívedben erősebb, mint valaha.
182. fejezet
A füstös kiskocsmában ultiznak. Leülsz közéjük. A maradék kevés pénzed a tét. Eleinte jól megy, nyersz két forintot. Aztán a lapjárás megfordul. A homlokod gyöngyözik. Ha most kiszállsz, bőven marad pénzed ételre. Ha folytatod, bár mindent elveszthetsz, de lehet, hogy még többet nyersz, és így nem kell zsíroskenyéren és vizen élned.
183. fejezet
A pesti újságot a kabátod alá rejted. Ma este olvasni fogsz, amíg a gyertya le nem ég.
184 . fejezet
Nem Katica az. Tima Lajosné, a főtanító felesége áll az ágyadnál egy tányér gőzölgő levessel. Mögötte Hermina leskelődik aggódva az ajtófélfánál.
„Edd meg, fiam” – mondja az asszony lágyan. „Lajos küldött. Azt mondta: bolond ez a Ziegler, de kár lenne érte, van benne tehetség.”
A forró leves és a gondoskodás életet lehel beléd. A betegség ráébresztett: bár magányosnak hitted magad, és Tima Lajos kemény ember, mégsem hagyott magadra a bajban. Ez a felismerés megenyhíti a szívedet a főnököd iránt.
186. fejezet
„Itt nyugszik egy tanító. Élt 40 évet szegénységben.” Intő jel ez neked.
187 . fejezet
A pékmester a kezedbe nyom két forintot. „Ez a maga része, tanító úr. Megdolgozott érte. Tehetséges ember.”
A szíved nagyot dobban. „Akkor… Katicát…?”
A pékmester arca azonban komolyra vált. „Hohóó, drága barátom, nem úgy verik a cigányt! Maga remek verseket ír, és talán egyszer nagy ember lesz Pesten. De a lányomnak biztonság kell, nem rímek. A Sprencz Gyula biztosabb parti. A pénzt tegye el, de a lányomat verje ki a fejéből.” És ott hagyott faképnél.
Fejed kóvályogni kezdett. Összezavarodott körülötted a világ. Győztél, mégis vesztettél. A tehetségedet elismerték, de ez nem volt elég a boldogsághoz. Egy magad vagy, mint a hüvelyujjad.
188. fejezet
Dühösen összegyűröd az újságot. Majd megmutatod nekik! Majd írsz jobbat!
189. fejezet
„Éltem, szerettem, meghaltam.” Rövid történet, de minden benne van.
190. fejezet
Katica megszökik veled Sárvárra. Ez egy kitalált diadal. A valóságban ez soha nem történt meg. Az életed boldog, de az írói pályád talán soha nem teljesedik ki úgy, ahogy a magányos egri remetéé. Isten szeret téged!
VÉGE (EZ EGY BOLDOG, DE VALÓSZÍNŰTLEN ÚT)
191. fejezet
A pékmester felnevet. „A lányomat tanítani? Arra ott van az iskola. Maga játsszon, ha akar, de Katicát hagyja békén!”
Az ötleted visszafelé sült el.
192. fejezet
A felügyelő hümmög, kérdezget, keresi a hibát, de a gyerekek – hála Istennek – tudják a leckét. „Kissé száraz, tanító úr, de a fegyelem rendben van. Átment.” – mondja végül hűvösen, és távozik.
Miután az ajtó becsukódik, Tima Lajos nagyot sóhajt, a homlokát törli, majd elővesz egy laposüveget a zsebéből. „Ez meleg helyzet volt, Géza. Azt hittem, valami forradalmi badarsággal előállsz, és mindkettőnket kirúgat. De helyén volt az eszed. Igyunk rá!”
Ez az első alkalom, hogy kollégaként, egyenrangú félként koccint veled. A közös veszély összehozott titeket.
193. fejezet
A gazdag kereskedő sírja márványból van. De a pénzét ő sem vitte magával.
194. fejezet
A szél egy gyűrött, sáros papírfecnit tapaszt a csizmádhoz. Bosszúsan lehajolsz, hogy leszedd, de a szövegfoszlány megfogja a tekintetedet. Egy régi Néptanítók Lapja kitépett oldala az.
„…a névtelen tanító, ki negyven évig szolgálta hűen a falut, tegnap éhen halt fűtetlen szobájában. Nevét a hantok sem őrzik majd sokáig, hiszen utódja sincs, ki emlékezzen…”
A hideg veríték kiüt rajtad. Mintha a saját lehetséges jövődet olvasnád a sárban. A papírt dühösen ökölbe szorítod. „Nem!” – suttogod a néma sírok között. „Én nem leszek névtelen áldozat. Én nem fogok némán eltűnni a devecseri mocsárban! Ha a tanítás nem emel fel, akkor az írás fog!”
Ez a talált „szemét” többet ér most neked minden dicséretnél: dacot és vad erőt önt beléd a túléléshez.
195. fejezet
Felállsz az asztaltól. „Elég volt mára, uraim.” A többiek morognak, de te a zsebedbe csúsztatod a teljes nyereményt. Ebből még jobb minőségű papírra és tintára is telleni fog.
„Ebből írom meg a remekművemet” – gondolod. A kártyán nyert pénz tisztátalan ugyan, de a belőle születő művészet talán tisztára mossa.
196 . fejezet
Egy öreg, megtépázott tollú varjú gubbaszt a kiszáradt akácfán. Fekete, mint a gyász, és a hangja is reszelős, ahogy rádkárog. Sokan rossz ómennek tartanák, de te mást látsz benne.
A madár hirtelen elrugaszkodik. Széles szárnycsapásokkal emelkedik a sírok, a nyomorúságos házak, a sár és a gondok fölé. Őt nem köti a gravitáció, sem az iskolaszék szigora.
„Így kell élnem nekem is” – hasít beléd a felismerés. „A testem itt járhat a porban, de a lelkemnek és a gondolataimnak repülnie kell, mint ez a madár. Az írás lesz az én szárnyam.” A varjú már csak egy pont az égen, de a szívedben a reménytelenség helyét átvette a dac.
197. fejezet
A fejfán ez áll: „Várj reám, angyalom.” Egy helyi legenda szerint egy szerelmi bánatában elhunyt legény nyugszik itt. A felirat szíven üt. Önkéntelenül is eszedbe jut a saját magányod, a Katicával való reménytelen helyzeted. A hideg szél belekap a kabátodba.
„Nem!” – kiáltod a néma sírköveknek. – „Én nem így végzem! Ha a szerelem nem lehet az enyém, akkor a hivatásomnak élek!”
Hirtelen elhatározással megfordulsz. Nem haza mész a hideg szobába búslakodni, hanem egyenesen a főtanítóhoz. Megmutatod neki, hogy te vagy a legszorgalmasabb ember Devecserben.
198 (A kísértő visszhang). fejezet
A sötét sikátorban csak a saját csizmád kopogását hallod. De aztán… megállsz, és a léptek zaja nem szűnik meg azonnal. Valaki követ? Megfordulsz, de az utca üres. Aztán újra elindulsz, és a léptek újra visszhangoznak, mintha egy láthatatlan sereg kísérne.
Hirtelen megérted. Nem félelem önti el a szívedet, hanem furcsa nyugalom. „Nem vagyok egyedül” – döbbensz rá. „A figurák követnek. Azok az alakok, akiket még nem írtam meg, de már itt élnek a fejemben. Göre Gábor, Durbints sógor, falusiak, a történelmi hősök… ők az én kíséretem.”
A magányos séta hirtelen diadalmenetté változik. A gazdag grófnak csak hintója van, de neked, a szegény írónak, egy egész saját világod van, amit mindenhová magaddal viszel.
199. fejezet
A nap lassan, méltóságteljesen bukik le a magányos tanúhegy, a Somló mögött. Hirtelen szomjasnak érzed magadat, megkívántad a somlói juhfark ízét.
Az ég alja lángol: bíbor és arany színekben játszik a táj. A látvány alapján hamarosan nagy szél lesz. A vonat zakatolása időközben elhalkul.
Nagyot szippantasz a hűvösödő levegőből. „A vonatok jönnek-mennek, a szerelmek fellángolnak és kihunynak, de ez a hegy ott marad” – így tűnődsz el. Ez a gondolat békét hoz a szívedbe. Rájössz, hogy a devecseri életed csak egy pillanat az időben, és nem kell annyira félned a kudarctól. A természet rendje erősebb, mint az iskolaszék szigora.
200. fejezet
1883. december 26. Hideg van. A devecseri pályaudvaron állsz, a sárvári vonatra vársz. Elcserélted az állásodat Sprencz Gyulával, aki most boldogan udvarolhat Gergely Katicának. Elvesztetted a szerelmet. A naplódba írod: „Ez volt az egyetlen, igazán lelki szerelmem. Nem is lesz több, tudom.”
De a táskádban ott lapul a „Fel nagy örömre…” kottája, a pedagógiai pályázatért kapott 5 forint maradéka, és az Álmodozó szerelem kézirata.
Devecser elvett tőled egy álmot, de adott helyette egy hivatást. Ám a lámpás fénye még pislákol.
Felszállsz a vonatra. A kaland Sárváron folytatódik… Isten veled! (VÉGE)
Kattints ide, várjuk véleményedet a játékról!
FOLYTATJUK?